Sziasztok,

András és Szilvi vagyunk, borász-iparművész házaspár. Két kislányunkkal Budapestről költöztünk Révfülöpre. Mindkettőnknek erős kötődése van a Balatonhoz. Férjem gyerekkora óta versenyszerűen vitorlázik és Balaton-felvidéki borászata is ide köti. Én a közelben nőttem fel.

Első látásra beleszerettünk az 1895-ben épített házba, amit 2017 nyarán először tettünk foglalhatóvá a nagyközönség számára. Szeretjük a régit és a szépet, szeretünk alkotni és ötleteket megvalósítani. A tereket, berendezést saját ízlésünkre formáltuk, a házat szívünkből-lelkünkből újítottuk fel. Reméljük, hogy az itt töltött idő alatt a 120 éves kőfalak között és az öreg gesztenyefa árnyékában ti is megtapasztaljátok a ház és a kert valamennyi varázsát.

Vendégházunk Révfülöp központjától 500 méterre, a Balatontól pedig 300 méterre található, a környék mégis rendkívül békés, tökéletesen alkalmas a város zajától elmenekülni, pihenésre, strandolásra, kerékpározásra, kirándulásra. Mind házunk, mind pedig Révfülöp ideális nyári kikapcsolódási lehetőséget nyújt magányos utazók, baráti társaságok és családok számára is. A vonat és busz pályaudvartól, amelyek 700 méteren belül találhatóak szintén könnyen megközelíthető szálláshelyünk.

Vendégházunk számtalan kikapcsolódási lehetőséget kínál. Fedezd fel a Káli medence lélegzet elállító tájait, a közelben lévő Tihanyt, vagy indítsd napod egy frissítő biciklizéssel a Balaton körül!

Hát nem csábító?

Várunk szeretettel,

Szilvi, András